Először is fölkeltünk fél hétkor, majd a panzió rendkívül segítőkész tulajdonosa elvitt minket autóval a vasútállomásig. A pénztárban kaptam egy széép hosszú reformjegyet. Majd fölszálltunk a Fonyód felé tartó vonatra, ami ugyan olyan volt, mint amin idefelé utaztunk Székesfehérvártól. Csak most nem volt heringjárat a korai időpont miatt.
Aztán Fonyódra megérkezvén átszálltunk egy mucus kis Bz mellékkocsijába, egy BDzx-be! De ezen az volt ám az érdekes, hogy ugye poggyászteres volt, és az ilyeneket még nem újították fel. Szóval az előteret és az utasteret elválasztó falban először is volt egy hatalmas ablak! Műbőr ülések voltak, viszont igen vékonykák és kényelmetlenek. Egyik oldalon három, a másik oldalon két személyesek. Háttámlájuk elég alacsony volt, mivel alacsonyabb termet vagyok, a lapockámig ért, fejtámla egyáltalán nem volt, de nem is kellett, hisz ha az ember aludni akart, kényelmesen elfekhetett a háromszemélyes ülésen. Mindezt összegezve a látvány gyönyörű volt!
Nem úgy mint a felújított Bz motorkocsiknál, ami, szép, szép, de az az undorító színű kárpit, amibe beleragad minden mocsok... Na de ne legyünk ennyire válogatósak. Be kell ismernem, hogy valami minél régebbi, annál jobban szokott tetszeni, szóval ezért favorizálom a felújítatlan BDzx-et.Egy szó, mint száz, tehát egy ilyenben utaztunk. Ez nagyon is jó lett volna, ha pár megállóval arrébb az egyébként addig tök kihalt kocsiba nem száll fel egy népes roma család. Azzal, hogy romák, semmi bajom nincs, félre értés ne essék. Csak azzal, hogy hangosak. Egy anyuka, és négy gyerek. Az egyik még csecsemő, az nem is csinált galibát. Hanem annál inkább a nagyobbak! Akik olyan 4 és 8 év között lehettek. Hát azok majdnem szétszedték a kocsit. Az üléseken mászkáltak keresztül kasul, szétszórták a szotyit, a fal melletti kis asztalkának alig nevezhető polcszerűségen ültek, álltak, kiabáltak, tépték egymást, meg mindent, amit el lehet képzelni. Az anyjuk meg persze ordibált velük. Eddig remek... Aztán csatlakozott hozzánk nemsokára az apuka is. Az meg elkezdett énekelni. Nem mondom, egész jó zenei érzékkel rendelkezett, kár, hogy eléggé úgy hatott a hangja, mintha erős dohányos lenne, és szerintem az is volt. Az érdekes gyereknevelési módszereiről már nem is beszélve: "Szétloccsantom az agyadat, ha nem maradsz nyugton!" vágott oda egy teli üdítősüveggel a gyereknek. Na de Kaposváron innen is megszabadultunk. Közben a reformjegyem szép cakkos, lukacsos lett.
Szóval, Kaposváron átszálltunk, egy Dombóvár alsóra tartó szerelvényre. Csak úgy néztem, amikor az állomásra beérkező vonat mellettem elsuhant, és olvasgattam a kocsikon a betűket: Ao, Bo, Bdbh, B, hasonlók... Nem túl tapasztalt országjáró lévén én még nem láttam ilyeneket. Kértem is Somit, miután fölszálltunk, hogy tegyünk egy sétát végig a vonaton, hadd látom meg a belsejüket is. Ő meg persze nagyon szívesen elkalauzolt engem. Így hát megtudtam, hogy a másodosztályú, műbőr ülésekkel rendelkező, fülkés Bo lengyel származású, csakúgy, mint az Ao, ami viszont már első osztály, szintén fülkés, plüss üléses. A Bdbh-ban ugyanolyanok az ülések, mint a Bhv-ban, a különbség az, hogy ez előbbiben van biciklitároló is. Nohát!
Így utazgattunk Dombóvár alsó állomásig, mígnem megérkeztünk. Ott szépen leszálltunk, és megvártuk kedves ismerősünket, nevezetesen Erky-Nagy Dánielt. A Dani becenevű egyén elkísért minket rövid utunkon, melyet Dombóvár állomásig tettünk meg, s volt szíves megmutatni az igen csak érdekes állapotban lévő kocsikat, melyekkel az a szerencsétlenség történt, hogy augusztus 2.-án a Budapest - Dombóvár - Pécs vonalon kisiklottak. Kicsit brutálisan néztek ki.
Ezután egy Bhv kocsiban, előttünk egy doromboló Csörgővel elzötykölődtünk Bátaszékig, majd onnan ha lehet még lassabb tempóban Szekszárdig. Hazaértünk. Azazhogy, meg kell említsem, hogy csak jómagam, ugyanis útitársam, és egyetlen szívszerelmem, Soma még aznap utazhatott vissza Békéscsabára, lévén békéscsabai lakos.
1 megjegyzés:
Nagyon érdekesen és szórakoztatóan írsz! Jó volt olvasni. Köszi.
Megjegyzés küldése